Healthy but delicious

Azoknak, akik szeretnek jókat enni, egészségesen.

Sajtzsebes csirkemell sült édesburgonyával és salátával - éttermi minőség otthon

Ki mondta, hogy otthon nem tudjuk elkészíteni kedvenc diétás éttermi ételeinket? Még a tűzhelyhez sem kell odaállni, csak előkészítjük a hozzávalókat és a sütő elvégzi a dolgát, amíg mi foglalkozhatunk bármi mással. A végeredmény egy fantasztikus színes főétel, ami egyenlő arányban tartalmaz mindent, amire a szervezetünknek szüksége lehet!

Hozzávalók:

3 db édesburgonya

olaj

sültkrumpli fűszersó

fokhagyma

4 db csirkemell

1 fél mozzarella sajt

4-5 szelet trappista sajt

feta sajt

4 kiskanál tejföl

só, bors, bazsalikom

zöldségek a salátához

Elkészítés:

A csirkemelleket egyenlő szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk és a közepükre oldalról egy kis zsebet vágunk. A sajtokat felkockázzuk vagy szeleteljük és a kis zsebeket megtöltjük velük.  Egy- egy kiskanál tejfölt kenünk még a sajtokhoz, majd fogpiszkálókkal rögzítjük a nyílást, hogy sütésnél ne nyíljon ki a hús. Ezután egy tepsit kiolajozunk, dobunk bele két gerezd fokhagymát, a csirkemelleket még megszórjuk szárított bazsalikommal, vagy ha van friss, akkor rátehetjük tetejükre. Ezután szép sorban beletesszük őket a tepsibe. Az édesburgonyákat megpucoljuk és vékony hasábokra vágjuk. Egy nagy tálban összeforgatjuk őket olajjal és fűszer sóval, majd egy nagy tepsit leterítünk sütőpapírral és rászórjuk a hasábokat kiterítve. Ha kell, még egy kis fokhagymás sóval vagy fűszer sóval megszórjuk és 180 fokra előmelegített sütőben a csirkével együtt kb. 40 percig sütjük. Frissen elkészítjük a salátánkat, és ha minden kész, tálalunk.

Finom, egészséges, egyszerű, nem igényel sok időt és a végeredmény szemet gyönyörködtető. Folyik ki a sajt, puha a csirke, roppan az édesburgonya és friss a saláta, amely mind harmonizál egymással.

Plusz, ha marad belőle, kitűnő fogás másnap elvinni ebédre a munkahelyünkre.

Egyetek jókat, legyetek boldogok!

https://www.instagram.com/healthy.butdelicious/

 20210125_191541-02.jpeg20210125_191739-02.jpeg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://healthybutdelicious.blog.hu/api/trackback/id/tr2616403688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Healthy but delicious

Friss topikok

süti beállítások módosítása