Ennek a sütinek minden falatja egy mennyei, ragacsos és puha, mégis tömör élvezet! Egy nagyon egyszerű kevert süti recept, aminek az alapját az édesburgonya püré adja, mi csak összekeverjük a hozzávalókat és mehet is be a sütőbe! Egy kis tepsinyi adag lesz belőle, aminek igazán nehéz megállni, hogy ne együk meg rögtön minden szeletét, pedig pár óra hűtőben tartás lesz igazán finom az állaga. (Na nem mintha melegen nem lenne érdemes enni belőle pár kockát)
Ha édesburgonyából készítek süteményt, mindig nagy a meglepetés, hiszen annyira elveszik a tésztájában, hogy soha nem találnánk ki mi adja az alapot hozzá. Viszont a krémes és ragacsos állapot eléréséhez,úgy hogy közben felesleges szénhidrátokat nem használunk és kihagyjuk a cukrot valamint a fehér lisztet, jobb alapanyagot nem is kívánhatunk!
Hívhatnánk akár kókuszos brownie-nak is, de hidegen nekem egyértelműen a kókuszgolyó ugrott be róla, úgyhogy maradjunk a kókuszgolyó szeletnél.
Hozzávalók:
2 db édesburgonya
100 gramm átszitált teljes kiőrlésű liszt
1 db tojás
4 ek kakaópor
1 kiskanál sütőpor
4 ek. tej
kókuszreszelék
1 kiskanál fahéj
folyékony édesítőszer
Elkészítés:
Egy kis lábosban puhára főzzük az édesburgonyákat (nyugodtan csak héjával együtt mert utána szépen le fogjuk tudni szedni róla kézzel is). Ezután egy botmixerrel krémes állagúra pürésítjük és hozzáadjuk a többi hozzávalót,(kókuszt még nem kell) majd összedolgozzuk selymes masszává. Egy sütőpapírral vagy szilikonlappal bélelt kis tepsibe kanalazzuk, megszórjuk kókuszreszelékkel a tetejét, majd 180 fokon kb. 25 perc alatt megsütjük.
Lehet, hogy készítés közben először keménynek fog tűnni a massza, de ez nem lesz probléma, tűpróbánál pedig kissé ragacsos lesz a tészta, de akkor jó, amikor nem marad rajta, hanem ki tudjuk belőle húzni, ám vigyázzunk, nehogy túlsüssük!
Tipikusan az a sütemény, amiből ha marad másnapra, alig várod hogy este hazaérj és még le sem pakoltál már nyitod a hűtőt és nézegeted mennyit falatozz belőle vacsora előtt, és mi az a mennyiség, amit még nem szégyellsz! :)
Egyetek jókat, legyetek boldogok!
https://www.instagram.com/healthy.butdelicious/
Édesburgonyából készült isteni sütemény receptet még ezen a linken találtok:
https://healthybutdelicious.blog.hu/2021/03/11/extra_csokis_mennyei_baranyfelho
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.