Healthy but delicious

Azoknak, akik szeretnek jókat enni, egészségesen.

Hogyan kezdjek neki, mire figyeljek? Alapanyagok és főzési tanácsok, buktatók

Mielőtt hozzákezdenék, muszáj megjegyeznem, hogy nem vagyok dietetikus, nem vagyok szakképzett ember a témában, viszont nagyon sok orvosnál jártam, akik igen, és mindenki más tanácsokat adott mit kéne ennem, csinálnom, hogy rendben legyen az egészségem.  Végül arra jutottam pár év után, hogy senki sem tudja  igazából személyre szabni kinek mi válik be. Főleg nem egy 5 perces vizit után. Mára elég komplex kép alakult ki a fejemben a saját tapasztalataim alapján és úgy gondolom, hogy ez akár másoknak is nagy segítségére lehet, ha másban nem is, legalább a receptek és az alapanyagok válogatása során.

Édesítőszerek: Én a folyékony édesítőszerekre esküszöm. Van olyan, amelyiknek erősebb a mellékíze, van, amelyiknek egyáltalán nem érezni szerintem, hogy mesterséges, de ez teljesen ízlés dolga tapasztalatom szerint. Nagyon sokat kipróbáltam és végeredményben mindenkinek más volt a véleménye róla, hogy melyik a finomabb az ételekben.

Azért is tanácsolnám inkább ezeket, mert főzni sokkal jobb velük, sütik tekintetében pedig receptje válogatja, pl. aminek az állagához elengedhetetlen az eredeti receptben a kristálycukor használata, ott az eritrit a kézenfekvőbb, viszont minden másba nyugodtan mehet folyékony formában.

Még egy indok, amiért inkább ezeket tanácsolnám, mint a szilárd formátumúakat, hogy sokkal kevesebb szénhidrátot és kalóriát tartalmaznak, gyakorlatilag nem kell őket beleszámolni a nap végén az elfogyasztott szénhidrát mennyiségünkbe.

Az adagolásuk szintén nagy kérdés szokott lenni, hogy hány csepp kell melyikből. Én erre mindig azt mondom, hogy érzéssel használjuk, egy idő után rá fog állni a kezed és ránézésre tudni fogod, milyen erős édességet akarsz elérni vele.  Nyilvánvalóan ne nyomjunk a piskótatésztába egy fél dobozzal, de óvatoskodni sem kell, tehát pár evőkanál mennyiség nyugodtan belefér egy süti esetén.

Úgy gondolom, hogy bár bizonyos szabályszerű dolgokat kötelezőek vagyunk betartani, nyugodtan alkothatunk, kísérletezhetünk, kóstolgathatunk a sütés-főzés során, hiszen otthon magunknak és olyan embereknek főzünk, akiknek jólesik a végén kitálalni az ételt, ha elsőre nem is sikerül tökéletesen. Hogyha már magunknak örömet szereztünk az alkotással és az evéssel, már megérte nekiállni.

Tejtermékek: Tudom, hogy mindenhol azt olvasni diéta esetén, amennyire lehet, próbáljuk elkerülni a tejtermékeket, főleg a gyorsan felszívódó és zsírosabb fajtáikat, pl.: tejföl, joghurt, sajtok, mert ezek sem tanácsosak, ha az ember fogyni szeretne. Viszont saját tapasztalatom alapján én azt javaslom, hogy semmiképp se iktassuk ki őket az étrendünkből, mert rengeteg kálciumot és fehérjét tartalmaznak, amik mind fontosak a szervezetünk számára. (azt hiszem ez mindenkinek evidens)

Ha valaki tanácsot kér ilyen téren, én azt szoktam mondani inkább egyen sajtot magában, mint sajtos pogácsát, és inkább kérjen még túrót a túrós csuszára, mint több tésztát, hiszen alapvetően, amitől a legtöbb ember hízik, az a gyorsan felszívódó szénhidrát.

Amikor este megéhezünk, keverjünk össze és kis túrót, pici tejföllel, édesítőszerrel és áfonyával,(fahéj, vanília, citromlé hozzáadásával kész is a nasi) mert sokkal jobban járunk vele, mintha készételekhez nyúlnánk, legyen az chips vagy bármi bolti keksz, amit a kamrában találunk.

Light és cukormentes tanácsok:

Na, már most ide is eljutottunk, az örök tévhithez, hogy ami light, „mentes” mind jobb, mintha a simát vesszük. Persze, csakhogy nem mindegy milyen mentes és ki eszi.

Úgy gondolom, ebben a témában, bár már kezdenek leomlani a falak, még mindig lehet beszélni róla, hiszen én is tudom, hogy akárhányszor vendégségbe megyek, vagy más próbál nekem kedvesen főzni vagy vásárolni, sajnos nehéz elmagyaráznom és megértetnem, főleg az idősebb korosztállyal, hogy mi a probléma.

Attól még, hogy a joghurton az van feltüntetve, hogy light, az nem cukormenetes. Szimplán kevesebb zsírt tartalmaz, mint a hasonló társai, de ugyanúgy az egekbe viszi a vércukorszinted, és ugyanúgy megettél 1 perc alatt annyi szénhidrátot, mintha megettél volna egy szelet sütit.

Következő kedvencem a laktóz és gluténmentes termékek, amik nem diétára vannak kitalálva, hanem ételérzékenységre, de szintén előszeretettel vették nekem a családtagok ezeket a dolgokat, mert mentes és akkor biztos jó nekem is. Hát… sajnos nem. Kezdjük azzal, hogy a laktózt, vagyis tejcukrot a tejtermékekben sima általában sima cukorral helyettesítik, így ezzel jobbat nem tettél magadnak, ha nincs, laktóz érzékenységed. A gluténmentes termékek pedig búzaliszt helyett általában kukorica vagy rizslisztből készülnek, így az megint csak gyorsan felszívódó szénhidrátnak minősül.

Tipikus eset, amikor bemegyek egy boltba vagy cukrászdába és ki van írva, hogy mentes süti, majd megkérdezem, milyen mentes. Erre több válaszlehetőséget szoktam kapni:

-„Cukormentes.”

- „Köszönöm, és fehérliszt mentes is akkor?”

-„ Jaj, hát az nem.”

Én pedig ekkor megköszönöm a segítséget, és mint minden alkalommal általában, elhagyom a boltot.

Mindezzel nem azt akarom megmondani, mit egyetek és mit ne, szimplán tévhiteket szeretnék eloszlatni és utat mutatni az egészséges táplálkozás felé azok számára, akiket érdekel és nyitottak rá.

Tisztában vagyok vele, hogy ilyen termékeket gyártani drágább, és sokszor kivitelezhetetlen egy olyan étteremnek vagy cukrászdának, akiknek nem ez a profiljuk. Én ezt tiszteletben tartom és megértem. Ezért is kezdtem el anno magamnak elkészíteni az ételeimet, mert vagy nem tudtam az igényeimnek megfelelőt kapni, vagy nem tudtám már megfizetni ennyi pénzt egy kis szelet sütiért.

Mint már mondtam én is nassolok, hamburgerezem, sütizgetek, viszont mindezt meg lehet tenni anélkül, hogy felesleges cukrokat vigyünk be, és nagyon apró változtatásokkal, minta a fehér liszt teljes kiőrlésűre cserélése, látványos javulásokat tudunk elérni az egészségünkben.

Liszttel készült termékek, chipsek, kekszek, kész termékek:

Puffasztott rizsek: Az elején én is beleestem ebbe a csapdába, hogy ezeket a termékeket minden esetben diétás termékként reklámozzák, ám mivel rizsből készülnek, ami gyors felszívódású szénhidrát, ráadásul, mivel puffasztva van, így extra gyors lesz és ezzel az erővel akár szelet fehér kenyereket is rágcsálhatnánk a kanapén ülve.

Chipsek: Nyilvánvalóan, ha fogyni szeretnénk egyiket sem ajánlatos zacskóstul megenni este, de ha már erre van étvágyunk, ma már sok opció közül választhatunk. A hagyományos chipsek közül véleményem szerint még a tortilla chips a legkevésbe problémás, de nagyon finomak a zöldség és lencse chipsek, amik fele annyi szénhidrátot tartalmaznak és véleményem szerint nagyon finomak is.

Kenyerek: A legproblémásabb pont, mert mindent el tudnak adni ilyen célból, ami már kicsit barnábbnak vagy rozsosabbnak tűnik, ám ha megnézzük az első összetevők között a búzaliszt szerepel. Természetesen én sem sütök kenyeret minden nap, árulnak teljes kiőrlésű toast kenyereket, amiknek legalább már 60-70% - a teljes kiőrlésű, vagy ott vannak még a pur-pur kenyerek, de sajnos frissen sütöttek között nem nagyon találni olyat, amihez az elsődleges összetevő a fehér liszt. Ugyanez igaz a szénhidrát csökkenetett termékekre is, szintén fehér liszttel készülnek, de a belesütött magvak miatt alacsonyabb lesz a szénhidrát tartalma. Péksütemények terén szintén nehéz az ügy, egy két helyen lehet kapni tk. cukor mentes finomságokat, de ha csak az egyik van kiírva, gyanús, hogy a töltelék már sima cukorral készült lekvár vagy csokikrém, és ugyanez fordítva.

Tészták: Én már személy szerint nyugodt szívvel elfogyasztom a durumbúzából készült típusokat, de szerencsére a tésztákat már gyakran áruljak tk. lisztből, ezeket, ha nem szigorúan diétázunk, hetente pár alkalommal nyugodtan bevállalhatjuk egy jó carbonara, vagy bolognai formájában.

Rizsek: Ezt nem fogom sokáig részletezni, a basmati rizs tartalmazza a legkevesebb szénhidrátot, jobba a felszívódása, mint a többi rizsfajtának. Ezen felül még persze rengeteg típust lehet kapni, egyik sem kifejezett ajánlott ezen kívül, de ha nem vagyunk túl szigorúak és nem leszünk tőle rosszul, néha köretként odafér a tányérra.

Sok sikert kívánok neked, bármi is legyen a célod azzal, hogy változtatni szeretnél, remélem választ tudtam adni pár kérdésedre, és hasznosnak találtad a posztot.

Mindemellett ne tartsd magad bűnösnek, ha néha hiba csúszik be, ezek nem aranyszabályok, csak segítségek, ami alapján később talán jobban tisztába lehetsz azzal, mit szeretnél beiktatni az életedbe és mit nem.

Mindenesetre egyetek jókat, legyetek boldogok!

img_20200608_205130_597.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://healthybutdelicious.blog.hu/api/trackback/id/tr7516377248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Healthy but delicious

Friss topikok

süti beállítások módosítása