Healthy but delicious

Azoknak, akik szeretnek jókat enni, egészségesen.

Egy falat boldogság
Zöldalmás mascarponés sajttorta citromos piskótával cukormentesen

 Puha, habos mascarpone krém, a tetején egy kivis, zöldalmás, citrusos főzött gyümölcsréteggel, az alján pedig egy vékony citromos piskótával. Más szóval egy falat nyár. Kissé fagyis, kissé krémes hideg falat, ami csak úgy eteti magát. Én személy szerint ezekben a téli borongós időkben alig vártam, hogy hazaérjek, és egyek belőle még egy szeletet ami felidézi a napsütést, az örömöt, és egy kis boldogság hormonhoz jusson vele a szervezetem, miután vizesen és dideregve hazatérek.

Természetesen ebben a receptben is nélkülözzük a hozzáadott cukrokat, és teljes kiőrlésű liszttel helyettesítjük a fehér lisztet, így bárki bűntudat nélkül kóstolhatja meg ezt a lágy süteményt, és még az élvezeti faktor sem csökken egy falatnyit sem!

Hozzávalók:

Piskóta:

3/4 bögre teljes kiőrlésű liszt

kb. 2 ek. folyékony édesítőszer

pici só

2 tojás

2 ek. vaj vagy sütőmargarin

fél citrom leve

1 citrom reszelt héja

negyed bögre tej

1 tk. sütőpor

Krém:

250 ml habtejszín

500 gramm mascarpone

kb 3 ek. folyékony édesítőszer

1 ek. citromlé

1 tk. vanília aroma

2 ek. almapüré (Aldi hozzáadott cukor mentes almapüré)

1 tojás

2 ek. teljes kiőrlésű liszt

A tetejére:

2 db kivi (nálam sárga, de ugyanolyan jó a zöld is)

1 db zöldalma

100 ml víz

kb. 2 ek. édesítőszer

1 ek. citromlé

2 ek. almapüré

Elkészítés:

A vajat a megolvasztjuk, az édesítőszerrel, a citromlével és a tojással habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sót a citromhéjat és a lisztet szitálva. Az egészet összekeverjük, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. 200 fokon kb 20 percig sütjük. Ezalatt elkészítjük a krémet, a habtejszínt kemény habbá verjük, a mascarponét a cukorral és a többi hozzávalóval, kivéve az almapürével és a liszttel, szintén kissé kihabosítjuk. Ezután hozzáforgatjuk a habtejszínt és a legvégén hozzáadjuk a lisztet, majd nem teljesen beledolgozva az almapürét. Ha megsült a piskóta, és pár percet hagytuk hűlni, szépen rásimítjuk a tetejére és hűtőbe rakjuk. A vizet egy kis lábosban feltesszük melegedni, közben megpucoljuk az almát és kockákra vagy szeletekre vágjuk, mindegy milyenekre, mert úgyis meg fog főni. A kivit is megpucoljuk, feldaraboljuk és beletesszük őket a vízbe. Ízesítjük a többi hozzávalóval és kb, 15 percig közepes lángon főzzük. Ha kész, ezt is rásimítjuk a torta tetejére és pár órát pihentetjük a hűtőben. (Ha kibírjuk addig.)

Szerintem viszonylag egyszerű recept, csak a hozzávalók alapján tűnik bonyolultnak, pedig nekünk igazából csak összekeverni, habosítani és kicsit főzni kell a hozzávalókat. Télen ugyanolyan fantasztikus, mint nyáron, frissít és könnyed, mint a képeken is látjátok, nálunk igen hamar fogyásnak indult miután kész lett :) A ropogós kókusz szirmok pedig egy aprócska pluszt is adnak mellé, mind ízvilágban, mind állagban!

És higgyétek el, egy szelet nem szelet!

Egyetek jókat, legyetek boldogok!

https://www.instagram.com/healthy.butdelicious/

img_20210211_103930_581.jpg

20210210_184539-01.jpeg20210210_184218-02.jpeg20210210_184338-01.jpeg20210210_183904-01.jpeg20210210_184152-03.jpeg20210210_182825-01.jpeg20210210_183454-01.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://healthybutdelicious.blog.hu/api/trackback/id/tr6616423320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Healthy but delicious

Friss topikok

süti beállítások módosítása