Healthy but delicious

Azoknak, akik szeretnek jókat enni, egészségesen.

Cukormentes Tiramisu golyók
Házi készítésű teljes kiőrlésű babapiskótával

A tiramisunal kevés finomabb desszert létezik, kellően krémes, piskótás, édes mégis nem túlságosan, hiszen enyhén végig érezzük a halvány kávé ízt és a csokoládé aromáját. És ezt bizony még fokozhatjuk is, hiszen egy falatban minden leírt élvezet párosul, még pedig a tiramisu golyókban!

Az elkészítése ugyanolyan egyszerű, mint az eredeti tiramisunak, csak most miután bettetük a krémet a hűtőbe és vártunk pár órát, apró gombócokat készítünk belőle, majd holland kakaóporba forgatjuk! A ráadás, hogy mindezt cukormnetesen,és csak minimális teljes kiőrlésű liszt hozzáadásával élvezhetjük!

Hozzávalók:

350 gramm light mascarpone (de lehet sima is)

4 ek tej

folyékony édesítőszer 

1 ek. instant kávé

Babapiskóta:

60 gramm teljes kiőrlésű liszt

3 tojás

1 cs. só

folyékony édesítőszer

Elkészítés:

A babapiskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd a sárgáját folyékony édesítőszerrel fehéredésig verjük. a tojássárgáját óvatosan összeforgatjuk a fehérjével, majd hozzászitáljuk a lisztet és simává keverjük. Ezután, amennyiben nincs habzsákunk, egy kanál segítségével apró korongokat rakunk a tésztából egy sütőpapírral bélelt tepsire, és 180 fokon 15 percig sütjük. Eközben a mascarponét egy robotgéppel lazábbra felverjük az édesítészerrel, a meleg tejben pedig elkeverjük a kávét. Összekevjük a mascarponével, majd amikor elkészültek a babapiskóták kissé összetörjük őket és belekeverjük a masszába. Ezután min 4 órára hűtőbe rakjuk, majd kis gombócokat csinálunk belőle és kakaóporba forgatjuk. Tremészetesen készíthetjük bolti piskótával is, akkor kihagyhatjuk a sütős részét a receptnek.

Ennyi az egész, ám a végeredmény tényleg megéri ezt a kis időt, akár vendégekbek, akár az esti falatozáshoz tökéletes, és még csak evőeszközre sincsen hozzá szükségünk! :)

Egyetek jókat, legyetek boldogok!

https://www.instagram.com/healthy.butdelicious/

A klaszsikus cukormentes tiramisu receptet ezen a linken találjátok:

https://healthybutdelicious.blog.hu/2021/01/06/mennyei_tiramisu_hozzaadott_cukor_nelkul

 

img_20210328_125921_122.jpgimg_20210328_125921_121.jpg

20210328_145612.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://healthybutdelicious.blog.hu/api/trackback/id/tr3316482842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Healthy but delicious

Friss topikok

süti beállítások módosítása