Healthy but delicious

Azoknak, akik szeretnek jókat enni, egészségesen.

Besameles csirkemell kuszkusszal és répatócsnival

Egy egyszerű vacsoraötlet, hogy feldobjuk a szokásos csirke-körettel főételt, egyszerűen azzal. hogy megcsináljuk mellé mindenki egyik kedvenc mártását és összedobogunk egy kis répás mártogatóst! Egy jellemzően olyan étel, amihez csak megterítünk és éhesen nekilátunk!

Hozzávalók:

500 gramm csirkemell

200-300 gramm kuszkusz

só,bors,olaj

A répatócsnihoz:

250 gramm répa 

4 ek. teljes kiőrlésű liszt

só,bors,római kömény

1 gerezd fokhagyma

1 tojás

A besamelhez:

2 ek. vaj 

500 ml tej

2 ek. teljes kiőrlésű liszt

szerecsendió, só, bors

Elkészítés: A répákat és a fokhagymát lereszeljük, majd az összes hozzávalóval együtt összegyúrjuk. Egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és 200 fokon, egyszer félidőnél megfordítva őket, kb. 25 percig sütjük. A csirkemelleket felkockázzuk, majd kevés olajon, sóval, borssal fűszerezve lepirítjuk. A kuszkuszt ugyanannyi forrásban lévő vízzel leöntjük, majd pár percig állni hagyjuk, amíg megszívja magát. A besamelhez egy kis lábosban megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a lisztet, pár percig pirítjuk, majd hozzáöntjük a meleg tejet, ízesítjük és mártás állagúra főzzük.

Ezután már csak összerakjuk a kész ételt, ami ebből a pár lépésből áll, és már neki is állhatunk! Diéta alatt is beilleszthető, tartalmaz minden jót, amire a szervezetnek szüksége van, mégis ízletes, könnyed, puha és változatos fogás, aminek mindenki örülni fog!

Egyetek jókat, legyertek boldogok!

https://www.instagram.com/healthy.butdelicious/

20210304_104722.jpg20210304_104646.jpg20210304_104632.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://healthybutdelicious.blog.hu/api/trackback/id/tr6216449832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

encir 2021.03.08. 10:19:19

40 dkg vaj, hűha :)

Pusztai Boglárka 2021.03.08. 10:43:21

@encir: javítottam, köszönöm az észrevételt!

Hirdetés

Healthy but delicious

Friss topikok

süti beállítások módosítása