Healthy but delicious

Azoknak, akik szeretnek jókat enni, egészségesen.

Olaszos-csirkemelles pizza leveles tésztából

Nagyon egyszerű, a lehető legdiétásabban, mégis élvezhetően és laktatóan elkészített sajtos-paradicsomos és finom kis csirkemell kockákkal megtuningolt főétel, amivel annyi a dolgunk mindössze, hogy elkészítsük a paradicsomszószos csirkét, majd szépen elterítjük a tésztán és a sütőben egy kevéske idő alatt készre sütjük.

Akár a pizzát :) Viszont most egy kicsit újítunk a megszokotton és, ha maradt még egy kis leveles tészta a hűtőben húsvétról, össze is dobhatjuk belőle, hogy kihasználjuk akár egy két fős vacsorára is!

Hozzávalók:

400 ml paradicsomszósz (passata)

450 gramm csirkemell

Bazsalikom

oregánó

só,bors

majoranna

1 fej vöröshagyma 

1 gerezd fokhagyma

1 csomag teljes kiőrlésű (vagy sima) leveles tészta

sajt

Elkészítés:

A hagymát finomra, a csirkemellet kockákra vágjuk. Olajon elkezdjük üvegesre pirítani a hagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a csirkemellet. Sózzuk, borsozzuk, majd amikor megpirult ráöntjük a paradicsomszószt. Már jöhet rá az olasz fűszerezés, amit kiegészíthetünk friss fűszerekkel is, és az egészet rotyogtatjuk még pár percig.  Kihajtjuk a leveles tésztát és amikor kész a csirke, szépen elterítjük rajta, sajtot reszelünk rá, majd 200 fokra előmelegített sütőben 15- 20 percig sütjük. A végén még friss bazsalikom levéllel, paradicsom karikákkal és egy kis plusz sajttal díszíthetjük.

Mivel a leveles tészta önmagában is vékony, ezért jó ragacsos lesz a végeredmény, viszont annál több csirkét van alkalmunk megenni, és annál kevesebb szénhidrátot, mert így biztosan nem lesz rá kifogás miért ne :)

Egyetek jókat, legyetek boldogok!

https://www.instagram.com/healthy.butdelicious/

20210408_093922.jpg

20210408_093912.jpg

20210408_093945.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://healthybutdelicious.blog.hu/api/trackback/id/tr6216493968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Healthy but delicious

Friss topikok

süti beállítások módosítása